visszavissza a főoldalra

Gyakorlófegyverek

Harcművészet
Rekonstrukció



gyakorlofegyverek

Képzeljünk el néhány embert, akik a labdarúgó mérközéseket csak idegen nyelven íródott régi sporthírekből és ősrégi szabálykönyvek egy-egy fennmaradt lapjából ismerik. Képzeljük el, ahogy ezek alapján próbálnak focizni, mondjuk medicinlabdákkal... Komikusan hatna, ugye? Legalábbis biztos, hogy csak távolról emlékeztetne a focira, éppúgy, mintha például golflabdákkal próbálnának meg gólt lőni.

Egy mára már feledésbe merült tevékenység újjáélesztéséhez elegendhetetlenül fontos a korabeli eszközök pontos rekonstrukciója. Különösen igaz ez a harcművészetekre, ahol a küzdő felek a fegyver minden kis apró szegletét és azok fizikai tulajdonságait igyekeztek a saját előnyükre fordítani. Hasonlóság alatt nem feltétlenül az optikai egyezést értjük, hanem azt, hogy eszközünk fizikai jellemzői hűen kövesség az eredeti fegyverekét. Csakúgy, ahogy nagyon furcsán nézne ki egy olyan focimeccs, ahol ping-pong labdákkal, vagy tekegolyóval próbálnának futballozni, éppen olyan torz tud lenni egy nem megfelelő gyakorlófegyverrel bemutatott küzdelem.

Tovább nehezíti a dolgot az a paradoxon, hogy a fegyvereket valójában éppen eredeti rendeltetésük ellenében szeretnénk használni, hiszen olyan fegyvermásolatokkal kell biztonságosan, a másik testi épségét nem veszélyeztetve küzdenünk, melyek épp arra lettek kitalálva, hogy a másikban minél gyorsabban és minél hatékonyabban tegyenek kárt.

gyakorlofegyverek

Logikusnak tűnik az a felvetés, hogy a sérüléseket úgy lehetne elkerülni, hogy harcolhatnánk páncélban fémfegyverekkel. Sajnos ennek éppen a páncél által nyújtott védelem az akadálya: mivel a páncél igen jó védelmet biztosít, és a hagyományos technikák nem alkalmazhatóak ellene, más harcmodort használtak ellene a középkorban. Ez viszont épp páncél elleni hatásossága miatt veszélyes. Emellett, mivel a vértezet igen lelassítja az embert (bár nem annyira, mint az a közhiedelemben elterjedt), hagyományos technikák alkalmazása páncél ellen megint csak a medicinlabdával való focizás képére emlékeztetne. Ezért ha páncél ellen harcolunk, a páncél elleni technikákat is alkalmazzuk -- melyek viszont ismét csak veszélyesek, még egy vértbe öltözött emberre is.

(A könnyebb érthetőség kedvéért a 'páncél' és a 'vért' szakavat itt most szinonímáknak tekintjük, bár a régi időkben nem mindig volt így.)

Az egymásnak is ellentmondó követelmények miatt egy bonyolultabb megoldásra van szükség. Az eredeti fegyverek különböző tulajdonságait különböző gyakorlófegyverekkel (más néven fegyverszimulátorokkal) próbáljuk meg közelíteni, bízva abban, hogy a más-más szempontokra kiélezett szimulátorok által nyújtott kép végül egyetlen, de egységes képpé áll össze.

A gyakorlófegyverek nem csak "kard alakú eszközök", pontos, az eredeti fegyvert a lehető legjobban közelítő tárgy előállítása nem egyszerű és nagy szakértelmet igényel, ezért, bár elsőre furcsán hangzik, az otthoni barkácsolásukkal való próbálkozást senkinek nem ajánljuk -- NEM fogja az eredeti fegyver tulajdonságait követni és a nem megfelelő teherbíróképessége miatt (ha szakszerűen használjuk, hatalmasat lehet ütni ezekkel az eszközökkel) rendkívül veszélyes!!!

Lássunk hát néhány általunk használt gyakorlófegyvert!




femkard

Élezetlen fémkard: A legtöbb embernek talán ez ugrik be, mint a legjobb választás. Valójában a nem megfelelő minőségű fémkard a lehető legrosszabb gyakorlófegyver. A korabeli fegyverek súlyát és kiegyensúlyozottságát elérni nagyon nehéz, ma is csak a legképzettebb fegyverkovácsok képesek rá -- több százezer forintnak megfelelő valutáért. Ha egy nem megfelelő fémfegyvert használunk, a fegyverek lomhák lesznek, a technikák egész egyszerűen nem fognak működni.
  Még ha sikerülne is elérni az eredeti fegyverek minőségét, gondoljunk bele abba is, hogy ha nem élezzük ki a fegyvert, a penge mennyivel súlyosabb lesz... már fel is borult az egyensúly, a fegyver gyakorlásra alkalmatlan. Éles fegyverrel viszont természetesen szigorúan tilos vívni.
  Bár bemutatóinkon mi is előfordul, hogy fémfegyvert alkalmazunk, a fegyvert arra használva, amire kitalálták, vagyis, hogy teljes sebességgel és erővel vívjunk vele, pár másodperc alatt nagyon komoly sérüléseket, sőt akár halált is okoznánk, ezért ez a gyakorlófegyver teljesen szabad vívásra alkalmatlan.

Származási hely: Franciaország, Csehország, Svédország


fakard

Fakard: Egy jó fakard súlya, kiegyenesúlyozottsága és sok egyéb tényezője megegyezik az eredeti kardok ugyanazon tulajdonságaival. Hátránya, hogy találkozáskor a két fafegyver nem viselkedik pontosan úgy, mint a korabeli fémfegyverek, másként pattan, ill. csúszik el a kettő egymáson.
  A fafegyverek szabad küzdelemre való használata túlságosan veszélyes. (Ha nem így gondolod, nem ismered eléggé a korabeli technikákat!) Az alaptechnikák elsajátításához viszont talán a legjobb és legbiztonságosabb fegyver.

Származási hely: U.S.A.


alumínium kard

Alumínium kard: Paradox módon jobban közelíti egy korabeli vaskard tulajdonságait, mint egy mai, életezetlen fémkard. Veszélyesebb, mint a fakard, de korlátozottan már igen jól alkalmazható a korabeli technikák gyakorlására.

Származási hely: Németország


párnázott kard

Párnázott kard: Vastag burkolata miatt a legbiztonságosabb gyakorlófegyver, bár még így is meglepően nagyot lehet ütni vele. Használata mellett még így is elengedhetetlen a vívómaszk, valamint egyéb védelmek is erősen ajánlottak.
  Hátránya, hogy két párnázott fegyver találkozáskor elpattan egymáson, egyáltalán nem úgy viselkednek, mint a korabeli fegyverek. Ezért haladóbb technikák alkalmazására sajnos teljesen alkalmatlan, a szabad küzdelem alapjainak elsajátításához viszont ideális.

Származási hely: U.S.A.


shinai

Shinai: A gyakorlófegyver, mely a keleti harcművészetekből lehet ismerős, nálunk keresztvassal és esetenként extra súlyozással egészül ki. Bár nem teljesen úgy viselkedik, mint egy fémkard, jóval kevésbé pattog, mint egy párnázott fegyver, viszont nagyobbat is üt. Gyors, könnyű és fürge -- talán túlságosan is! Haladóknak ajánljuk teljesen szabad küzdelemre, egyéb védőfelszerelés (minimum a vívómaszk) mellett.

Származási hely: Németország


feder

Feder: A Feder nem más, mint egy korabeli gyakorlófegyver. Pontos másolatainak használata ismét képes ámulatba ejteni a mai kor emberét a régiek tudását illetőleg: megdöbbentő mértékben képes a korabeli fegyverek fizikai tulajdonságait szimulálni, miközben felépítése olyan trükkös, hogy a kard azon pontja, amely a legnagyobbat képes ütni (következésképpen az a pont, amivel a korabeli technikák alkalmazása során egy valós fegyverrel eltaláljuk az ellenfelet) jelen esetben a kardon KÍVÜLRE, a "levegőbe" tolódik -- azaz a fegyver jóval biztonságosabb, mint egy korabeli éles fegyver. Használata azonban így is csak maximális körültekintéssel, védőfelszerelésben, saját felelősségre ajánlott.

Kép egy korabeli Feder-ről az ARMA honlapján.

Származási hely: Németország


alumínium Messer

Alumínium Messer: Egykezes kard használtáról nagyon kevés irodalom maradt fenn, annál több a hasonló, de nem teljesen ugyanolyan Messer-ről. Nálunk ez képezi az egykezes fegyverek alapját, leginkább az alumínium változat alkalmas az oktatására.

Származási hely: Németország


fa- és gumitőrök

Fa- és gumitőrök: A fatőr meglehetősen jól közelíti egy korabeli roundel tőr tulajdonságait, szabad vívásra viszont túlságosan veszélyes, külföldi csapatoknál fordult már elő használatukból adódó maradandó károsodás. Ha azt hiszed, hogy nem veszélyes, nem tudod igazán használni! Szabad tőrözéshez a kevésbé korhűen viselkedő, de jóval biztonságosabb gumitőrt ajánljuk -- ezt is csak vívómaszkban!

Származási hely: U.S.A.


ökölpajzs

Bőr- és fém ökölpajzsok: A középkori vívókönyvekben leggyakrabban előforduló pajzsforma az ökölpajzs, idegen szóval buckler. A bőr változat biztonságosabb (ütni is lehet az ökölpajzzsal!), valamint kevésbé károsítja a másik fegyverét, ezért párnázott kardhoz, shinai-hoz, ill. fakardhoz ajánljuk. A fém pontosabban viselkedik, viszont veszélyesebb.

Származási hely: U.S.A., Németország


vívómaszk

Vívómaszk: A fej, különösen a szem a test egyik legsérülékenyebb pontja. Nem véletlen, hogy a középkori technikák túlnyomó része a fejet támadja. Védelme ezért is elengedhetetlenül szükséges, erre viszont -- eddigi tapasztalataink alapján, megfelelő kontroll és szakértelem mellett, megfelelő gyakorlófegyverekkel -- egy sportvívómaszk is alkalmas.

Származási hely: Magyarország


védőkesztyűk

Kiegészítő védőfelszerelések: A fej védelme mellett elsődlegesen fontos a kéz és a nyak védelme.

Származási hely: U.S.A., Magyarország



Hibát találtam az oldalon,
vagy módosítási ötletem, javaslatom van!


bejelentkezés   English version